olyan jó érzés kiírni magadból a fájdalmat és azt,hogy megint csak megtapostak,hogy valaki ismét erősebbé tett azzal amit tett.hogy minél több ütést kapsz annál jobban megtanulod elviselni a fájdalmat az ütések után majd azok szinte már közömbössé válnak számodra és meg sem érzed őket. sőt, te leszel az aki először üt és támad.ugyanis kialakul egy védelmi mechanizmus ami majd meggátolja,hogy beengedd a fájdalmat és óriási láthatatlan hörcsög gömbként fog téged óvni bármi lesz.jobb esetben.
és van az amikor vissza KELL magadban fojtanod az érzéseket mert ha kimutatod azzal megölsz mindenféle eddigi felépített dolgot az illetővel és elteleportálódsz ismét a magány szigetére ahol csak a zene marad.
olyan nehéz hogy..hagyjuk.már szinte nem is tudok egybefüggő mondatokat alkotni annyira kavarognak a gondolatok, egyszer leszarom egyszer pedig nem,mert tudom,hogy később jobban fájna az,hogy beláttad,hogy igazam volt. magamat hibáztatnám,hogy tönkre tettem valamit ami eddig úgy mond tökéletesnek látszott.
visszafogom magam.vissza én.

miért akarunk megfelelni saját magunknak? miértnem felelünk meg saját magunknak úgy ahogy vagyunk? miért ilyen nehéz elfogadnom magam? szinte már a lehetetlen határát súrolja.. de majd egyszer !
majd egyszer minden megváltozik.néha jobb lenne ha nem tudnék meg dolgokat és tudnék bízni.bízni abban,hogy még vannak EMBEREK.
egyrészről jó másrészről nem,hogy már nem kell orvoshoz járnom a problémáimmal.pedig szerettem ! alig vártam,hogy menjünk és elmondjam azt a sok szarságot ami körülöttem van és,hogy volt egy olyan ember aki nem röhögött ki,nem vont le következtetést vagy nem vette magára és nem kezdett el azon vitázni,hogy mennyire nincs igazam az adott témával kapcsolatban mert nem volt az életem része de mégis belelátott és felfogta,hogy rossz ugyanakkor próbálta mindezt elfelejtetni velem és megnyugtatni és valamilyen szinten sikerült mindig megnyugtatnia a következő találkozásig,hogy minden rendben és kibírom a bogyók nélkül huzamosabb ideig vagy örökre.és kibírtam,mert volt aki hitt bennem.volt akinek elmondhattam az itthoni problémákat,hogy azt hitték az itthoniak,hogy érdekből járok a doktornőhöz és csupán azért látogatom sürjebben,hogy elmaradjanak az óráim. de nem.akár a szabadidőmből is elvettem volna azt a pár órát és meghosszabbítottam volna azt az időt amit ott lehetett tölteni.

ezentúl hagyom,hogy az keressen akinek hiányzom.lássuk akkor ki kinek hiányzom:')

olyan nehéz mikor az egyik még kötődik és mindent megtenne érte,hogy folytatódjon,feláldozna akármit és nem csak azért,hogy a régi megszokott dolgokban éljen hanem azért,mert kötődik és sokat jelent neki a múlt miközben a másik fél már magában régen lezárta és elfelejteni próbálja mindazt amit ők közösen ketten átéltek,sekélyesen tekint vissza az összes közös emlékre és vágyakozva néz a múltra hogy milyen jó lenne megint,de tudja,hogy már nem lehet,hogy sosem lehet majd megismételni miket csináltak együtt,hogy mennyi közös emléket rejtett magában az idei nyár és hogy mennyire megváltoztak a dolgok..hogy már nemtudnak úgy egymás szemébe nézni,nem értenek egyet szinte semmiben, de szerintem ez így tökéletes. hiszen milyen unalmas lenne ha mindenki ugyanazt szeretné (?!) el sem tudom képzelni az életem anélkül az apró dolgok nélkül amiktől én más vagyok mint a többi ember.de visszatérve a témához valahogy olyan fura.még magam sem tudom melyik fél szerepe az enyém.valahogy szerintem mind a kettőt megtalálom magamban.. utálom azt akivé lettél ! de még sem utálom,mert valahol még benned van az a régi. az a régi te akit az új éned tornádó szerűen tiport a földbe és gyalázott meg. változz vissza !!!

a boldogság meghatározhatatlan színű madara számtalan mennyiségben hasítja át mostanában a szívem egét.olyan jó valaminek,akár a legapróbb dolognak is szívből örülni.olyan igazi és szerintem ezt mások is átérzik !! :)

rákattintok a nevedre majd őszinte mosoly fut át arcomon amint bejön a profilod.még mindig tud érdekelni, hogy mikor-hol-kivel és legfőképp mit és hogyan és milyen kedvel teszel.még mindig melléd állnék..azután a sok szar után is melléd állnék és harcolnék az igazadért HA megtennéd az első lépést felém.de már elszúrtam lényegében mert én már megtettem így neked esélyed sincs rá.ha beleláthatnék az agyad azon részébe amiben a közös emlékek,szavak,gesztusok vagy csak egyszerű pillantások tengődnek amelyek nekem olyan sokat jelentenek akkor napokat elidőznék ott.szeretem visszaolvasni a régi beszélgetéseinket és elborzadva állok azelőtt,hogy mi lett kettőnkből.nem egy személlyel vagyok így..már nem ismerjük egymást.számomra olyan hihetetlen és feldolgozhatatlan,hogy a terjedelmes és hosszas időkön át ígérgetett jövőbe nyúló fogadalmak akár a levelek a széllel,úgy szálltak el.hiányzol.de nem olyan hiányérzet ez ami fáj és könnyeket hullajtanál érte a semmibe meredve este amikor nem látja senki..nem ! ez olyan fura hiány, olyan beletörődés féleség mikor már elfogadtad,hogy valami elmúlt és sosem lesz/lehet a régi. SOHA ! mert az idő változik,az emberek változnak,mi pedig visszafordíthatatlanul eltávolodtunk ! a fejemben megfogalmazódó kérdések sorozatára a múltbéli beszélgetéseink mind választ adnak és megnyugtatnak afelől,hogy igen még vannak rendes emberek.olyannyira kíváncsi vagyok,hogy ez benned hogyan zajlott le..annyira,hogy beleőrülnék ha jobban elméláznék rajta.olyan fura,hogy már nem tudom a saját nevemet és a tiedet egy 'és' szócskával összekapcsolni. vagyis de..pontosabban már úgy nem tudom vagy csak nem merem (?!) használni,hogy MI.
olyan tökéletes volt ami közöttünk jött létre,olyan igazi de megfoghatatlan,elképzelhető de nem behatárolható korlátok között volt.és fáj,hogy sokat ismétlődik a 'volt' szó.visszarepülnék abba az időbe ! csakhogy elmondhassam azt amit már olyan sokszor elmondtam,hogy megköszönjem,hogy ő ott volt mikor senki más és ő segített talpra állni.. túl sokszor talán. és mikor ő is kisétált az életemből akkor számítottam rá, hogy visszajön és segít nekem túl tenni magam azon, hogy ő is elment.persze...hogynem. ilyen nem létezik csak az én elmémben. hiszen miért jönne vissza egy olyan ember vigasztalni aki miatt szomorú vagy? miért mondaná,hogy nem lesz semmi baj mikor ő is tudja.tudja,hogy minden összedőlt.miért hazudná,hogy minden rendben mikor tudja ő is,hogy már semmi sem olyan mint régen.és a szívetek nem képes befogadni a másik új énjét.és ezt senki nem tudja csak és kizárólag Ő (!!!!) de komolyan senki,mert más nem lát bele,hogy ami egykor tökéletes volt az hogy hullott szerte széjjel még ha nem is percek,órák esetleg napok alatt hanem hosszú időn át fájdalmasan jelent meg a szívedben és ezzel elpusztítva a legerősebb részedet otthagy,hogy majd te old meg és keress választ a benned felsikoltó 'miért'-ek sorozatára..old meg !
egy ideig sikerült is,de megint nehéz.

számomra olyan feldolgozhatatlan,hogy mennyi ember mennyiféleképpen lát dolgokat, gondolkozik és hogy mennyire mások vagyunk. ami másnak jóleső dolog lenne az a másik embert a földbe tiporja.. érdekes.felettév érdekes.